Kedves Juli,

szeretném megköszönni Neked és persze a segítőimnek ezt a nagy munkát. Úgy érzem, muszáj egy pár sort írnom az állítás után tapasztalt érzésekről. Ez alatt a pár óra alatt is sokat tapasztaltam, rájöttem, hogy milyen sok területen motiválta az életemet a félelem, illetve a szélmalomharc. Szinte minden egészségtudatos, táplálkozási mániám mögött ez állt, ez a fajta félelem, és görcsös itt maradni akarás. Ugyanígy a dohányzással kapcsolatban, minden egyes meggyújtott cigaretta olyan bűntudatot ébresztett, hogy ezzel az apám sorsára jutok, és mi lesz a gyerekeimmel, hogy az állandó leszokási kényszeremet ez a szörnyű félelem hatotta át. Ezért sem tudtam megszabadulni Tőle. Most úgy érzem, szabad vagyok ettől, a döntés a kezemben van, így is, úgy is dönthetek és ha leszokom, akkor nem azért fogok, mert félek a haláltól.

A lányommal kapcsolatban, úgy érzem, valahogy mintha lenyugodott volna az a nagyfeszültség ami benne volt, amivel sose tudtam mit kezdeni. Szinte első szóra megcsinált mindent, kérésre és nem parancsolgatásra, ami nagy szó. Egyszerűen úgy tudnám leírni, figyelt rám, amit eddig nem tapasztaltam így. Úgy érzem, béke lett köztünk, bennem is változtak érzések iránta, van ami eltűnt és van ami a helyére jött. Kislánynak látom és nem egy problémás gyereknek, akit sajnálgatni kell. És Ő is, ma reggel leült beszélgetni, csak simán megosztott velem néhány dolgot a suliból, ez régen nagyon ritkán volt jellemző rá, hogy csak úgy, minden sallang vagy érzelmi körítés nélkül őszintén meséljen.

Édesapámmal kapcsolatosan pedig, érdekes, hogy most el tudom választani az Ő személyét és azoknak a véleményét, akik gyerekkoromban sulykolták az agyamat, hogy Ő ilyen meg olyan. Szeretettel tudok rá gondolni és tisztelettel és valóban tudom a szívem legmélyén, hogy az Ő dolgai nem befolyásolhatják az iránta érzett feltétel nélküli szeretetemet. Tudom őt tisztelni, rájöttem a hibákra amit az elmúlt években elkövettem ellene, tudom, min kell változtatni. Valóban helyére kerültek a dolgok.

Komolyan, nagyon hálás vagyok ezért az egészért, most úgy érzem magam, mint valami kis meggyengült valaki, aki az évek óta vitt terheit letette és most fel kell építenem egy csomó mindent. Olyan jó létezni, élni, a gyerekeimmel tudok örömmel foglalkozni, eltűnt valami nagy görcs, ami teherré formálta át azt, aminek normál esetben örömnek kéne lenni. A páromat is valahogy önzetlenebb „egészségesebb” szeretettel tudom szeretni, könnyebbnek érzek mindent.

Tímea